Kóka

Kóka egy Pest vármegyei település a Duna-Tisza közén, Budapesttől körülbelül ötven kilométerre északra. A falu a Magyar Alföld és a Tápió-Galga-Zagyva vidékéhez tartozik, és több környékbeli településhez hasonlóan sík vidéken fekszik. A település területe nagy részét külterület teszi ki, ahol mezőgazdasági területek és erdők váltják egymást. Kóka határában avar kori leletek is előkerültek, amelyek a VI–IX. században itt élő népek nyomait őrzik. A falu neve magyar eredetű, és a régi oklevelekben már a XIII. században is szerepel. Kóka története az Árpád-korig nyúlik vissza, amikor a királyi kovácsok lakták a települést. A tatárjárás után IV. Béla király adományként adta a falut Kókai Egyednek. A település a török hódoltság idején néptelenné vált, majd a XVIII. században újranépesedett. A falu régi címere 1718-ból származik, ovális pajzson koronából kiemelkedő kettős keresztet ábrázol. A település lakói közül sokan szolgáltak Rákóczi Ferenc seregében a XVIII. század elején. A faluban ma is látható a Kossuth Lajoshoz kapcsolódó hagyomány, miszerint a híres államférfi 1849-ben itt ivott a falusiaktól. A településen a XIX. században jelentős fejlődés indult meg, de a XX. században sokan elvándoroltak a közeli városokba. A falu utcáin régi bírók és elöljárók nevei őrződtek meg, akik a község életét irányították évtizedeken keresztül. A környék jellegzetes tájai és a falu történelmi emlékei vonzóvá teszik Kókát a látogatók számára.