Rákóczifalva

Rákóczifalva egy alföldi település a Tisza bal partján, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Szolnoktól délre. A falu a Szolnok–Túri-síkság nyugati szélén helyezkedik el, távolabb a folyótól, északról Szolnok, keletről Kengyel, délről pedig Rákócziújfalu határolja. A Tisza közelsége meghatározta a település fejlődését, hiszen a folyótól egy-két kilométerre magas part húzódik, amely árvízvédelmi szempontból is fontos. A falu mellett húzódó Bivalytói-csatorna egykori Tisza-ág maradványa, amely ma csapadékvíz- és belvízelvezetőként szolgál. A település története az őskorig nyúlik vissza, régészeti leletek bizonyítják, hogy már a újkőkorban is laktak itt emberek. A korai és középső kőrézkorban is éltek itt, sírokból fazekak, tálak és bögrék kerültek elő. A 4–5. században szarmaták lakták a vidéket, akik nagy falvakban éltek, és maradványaikból bronz karperecek, ékszerek és római pénzek kerültek elő. A 6–8. században avar temetőt tártak fel a település közelében, ahol 2006-ban egy aranyemberke nevű ötvöstárgyat találtak. A mai Rákóczifalva nevét II. Rákóczi Ferencről kapta, aki 1704-ben telepítette újra a falut. A település központjában állt a Rákóczi-kastély, amely később községházaként és iskolaként is szolgált. A faluban 1893-ban épült fel a katolikus templom, 1894-ben pedig megalakult a katolikus olvasókör. A 20. század elején a település bekapcsolódott a villanyvilágításba, artézi kutat fúrtak, és autóbuszforgalmat szerveztek Szolnokig. A falu mellett húzódó magas part és a Bivalytói-csatorna ma is fontos szerepet játszik a település életében.